Győri Könnyező Szűzanya
Könyörögj értettünk !
Horváth István, a Győri Egyházmegye papja vagyok.
Dr. Kacziba József püspök úr szentelt pappá a Győri Bazilikában 1972.jún.19-én.Jelenleg Mocsa és Kocs plébánosaként dolgozom a rámbízott két faluban. 2000-től – Dr. Gaál Jenő atya felkérése - a Kőszegi Cursillo lelki vezetője, 2007-től – Dr. Szederkényi Károly atya felkérésére - a Mária Rádió papi önkéntese, 2010. május végétől a Mária Rádió elnöksége felkérésére a rádió megbízott igazgatója, 2012 szeptembere óta a rádió elnökségi tagja vagyok. Dr Márfi Gyula Veszprémi érsek úr avatásával - a Szent Gellért Lovagred imádságos támogatójaként - ma is imádkozom a rend missziós ügyeinek sikeréért.
A 40 év alatt – két templomot kivéve – (Szákszend és Barbacs) mindig a Szűzanyáról elnevezett templomokban szolgálhattam. Hálás szívvel köszönöm Neki és szent Fiának, hogy imáimmal és munkámmal Isten dicsőségét és a lelkek javát szolgálhatom a Mária Rádióban és a híveim között. A híveimmel együtt a szombati, vasárnapi reggeli zsolozsmákat és a szombat esti "Mindenki Szentmiséjét" imádkozzuk rádiónkban azokért, akik erre leginkább rászorulnak vagy ezt kérik bármelyik elérhetőségemen.
Elérhetőségeim: Stabil: +36-34 -349694 - Mobil: +30-30 -3138093 - E-mail: nyusziatya@gmail.com